Back to school 2022/2023

backtoschool2022
Jelentkezés ingyenes próbaórára

Hogyan zajlik egy próbaóra nálunk?

Bejelentkezés bemutató órára

 

Jelentkezést követően visszajelzünk lehetőség szerint minél több időpontot, amelyen részt tudtok venni. Az órára érdemes egy picit  korábban, a kezdés előtt érkezni, mert így van lehetőségetek körbenézni a helyszínen, és megismerkedni leendő tanárotokkal. A gyerekeknek is jó, ha van egy kis idejük játszani, megbarátkozni az új környezettel az óra kezdete előtt. A próbaóra hossza óratípustól függően 30 – 50 perc körül alakul, és számítsatok aktív részvételre (ezért érdemes kényelmes ruhában érkezni)!

A foglalkozás után amíg a gyerekek játszanak, a szülőknek lehetőségük van a “felnőttesebb” dolgokkal foglalkozni: megbeszélni a részleteket, az órarendet, vagy bármit, ami a tanfolyammal kapcsolatban felmerülhet.

Ha gyermeked nagyobb, és már tanult angolul, akkor egy számára észrevétlen felmérő keretében tudjuk megmondani, hogy melyik – már nem kezdő – csoportunkat tudjuk ajánlani neki, ahol az ő tudásához, és személyiségéhez illő gyerekekkel tanulhat együtt.

Természetesen több órát is megtekinthettek, így Ti is eldönthetitek, és mi is könnyebben meg tudjuk mondani, hogy melyik óra gyermeked számára a legmegfelelőbb!

  – Jelentkezésed után a lehető leghamarabb visszajelzünk valamelyik általad megadott elérhetőségen, hogy mely időpontokat tudjuk ajánlani

  – A jelentkezés és a próbaórákon történő részvétel teljesen ingyenes, és semmiféle kötelezettséggel nem jár

  – Minden megadott személyes információt bizalmasan kezelünk, adataid senkinek nem adjuk ki

Bejelentkezés bemutató órára

Mobil: +36(30)996-1623, +36(30)530-6417
Email: kobanya@helendoron.com, bp10@helendoron.com
Facebook: facebook.com/HelenDoronEnglish10.kerulet

 


Facebook @HelenDoronEnglish10.kerulet

‼Felhívás játékra a Helen Doron 10. kerülettel‼
✨5000ft.-os kupon minden sikeres beküldőnek✨
🥳Iskolánk szeptemberben óriásplakáton hirdeti magát! 🥳
Az óriásplakátot valahol a 10.-edik kerületben helyeztük ki! 🧐
Tandíjbefizetésnél felhasználható 5000ft.-os* kupont kap mindenki, aki kommentben olyan képet küld az óriásplakátról, amin ő vagy gyermeke is látható. továbbá privát üzenetben megírja annak pontos helyét!
Beküldéseket szeptember 25.-ig fogadunk!
Sok sikert és jó vadászatot!

*A kupon Helen Doron 10. kerületi iskolában tandíjkedvezményként váltható be. A kupon beváltható 2 havi tandíj egyben történő befizetése mellett, december hónapig. További információkkal sikeres beküldőknek üzenetben tudunk szolgálni.

#nyelviskola #backtoschool #10kerület #TanuljAngolulGyerekkorban #angoltanár #tanulas #HelenDoron #nyereményjáték #HelenDoron10kerulet #iskola #HelenDoronEnglish #angoltanulas
... See MoreSee Less
View on Facebook
🥳Mindenkinek boldog iskolakezdést kívánunk!🥳
Ne aggódjatok!
Már csak 294-et kell aludni a nyári szünetig!🌴
... See MoreSee Less
View on Facebook
✨️Angol nyelvtanár pozíció betöltésére keresünk jelentkezőket! ✨️
🤩Ha az alábbiak igazak rád, várjuk jelentkezésed:

Kiváló angol nyelvtudással rendelkezel
A gyerekek mosolya és ölelése motivál
Kreatív vagy és szívesen alkalmazol innovatív megoldásokat
Önállóan is tudsz dolgozni, de együttműködésre is képes vagy
Szeretsz új dolgokat tanulni és folyamatosan fejlődni
Hiszed, hogy egy jó pedagógus képes kibontakoztatni a gyerekek képességeit
Előnyt jelent:

Cambridge YLE, PET, FCE, CAE nyelvvizsgák ismerete
Euroexam B2 nyelvvizsga ismerete
Amit kínálunk:

Szuper csapatot és szakmai közösséget
Felépített tananyagrendszert
Egyedülálló módszertani ismereteket
Rengeteg szeretetet a gyerekektől
Belső képzéseket és fejlődési lehetőséget
35 év tapasztalatát és támogató közösséget
Ha szeretnél te is beletanulni ebbe az egyedülálló élménypedagógia módszerbe, ahol a dobozon kívül gondolkodhatsz, akkor küldd el jelentkezésed a bp10@helendoron.com email címre! 📩
vagy üzenetben itt a Facebook-on!🧐
Weboldalunk: https://bp10.helendoron.hu
... See MoreSee Less
View on Facebook
👋Kedves 10.-kerületi szülők!👋
A fehér út 10-es szám alatt található #HelenDoron nyelviskolángban idén is játék, szórakozás és hosszútávon hasznos angol tanulás várja a gyermekeiteket!👶
‼️Ingyenes demó óráinkra várunk benneteket és gyermekeiteket 4 és8 éves kor között!
Jelentkezzetek üzenetben, emailben vagy a weboldalunkon!
kobanya@helendoron.com
bp10.helendoron.hu

🥳 Demó óra időpontok:

Szeptemer 11.-edikei héten délután 15:00 és 20:00 előzetes egyeztetés szerint!

#iskola #angoltanár #HelenDoronEnglish #10kerület #backtoschool #nyelviskola #angoltanulas #HelenDoron #HelenDoron10kerulet #tanulas #TanuljAngolulGyerekkorban
... See MoreSee Less
View on Facebook