Angol nyári táborok
A nyári szünet angol nélkül nem az igazi!
Bár sok időnek tűnik, a nyári szünet több mint 2 hónapja mindig hamar elrepül. Ilyenkor minden szülő igyekszik tartalmasan, izgalmasan, és hasznosan kitölteni gyermeke szabadidejét, hiszen sajnos a legtöbben nem tudják együtt tölteni az egész napot. Célunk, hogy gyermeked vidáman, önfeledten kapcsolódhasson ki az angol táborban, miközben észrevétlenül tanul meg alapvető nyelvtani szerkezeteket, és fejlődik angol szókincse is. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek jól szórakozzanak, hiszen mind tudjuk, hogy nekik is fárasztó volt az óvodai/iskolai tanév. A legjobb, hogy ők észre sem veszik, mégis számos új dolgot megtanulnak az angol tábor ideje alatt!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is szervezünk nyári tábort a gyerekeknek. Hétfőtől péntekig reggel 8-tól délután 5-ig tart a program minden nap. A tábor helyszíne oktatóközpontunk, ahol az a szerencse ért minket, hogy nemcsak az ebédet felszolgáló étterem van helyben, hanem egy fákkal körbevett szuper kis udvari részünk is van, ahol a délutánjaink nagy részét szoktuk tölteni. Az étteremben nemcsak nagyon kedves hölgyek dolgoznak, de igazán finoman is főznek és bármilyen ételallergiára fel vannak készülve.
És hogy mi mindent csinálunk ezalatt az öt nap alatt? Reggeli érkezés után reggelizünk majd utána még frissen angolozunk egyet (60 perc). Ezután útra kelünk és minden délelőtt más-más kalandra indulunk a gyerekekkel. Játszóterezés, kincskeresés, könyvtárlátogatás, játszóház, helyi múzeumlátogatás, fagyizás stb. szokott lenni a programban, de ez nagyban függ az időjárástól is. A délelőtti kirándulás után szoktunk ebédelni, utána pedig egy rövid csendespihenőt tartunk…..vagyis talán helyesebb a nemcsendes pihenő kifejezés 😊 A pihenő után következik egy újabb angolóra, melyet legtöbbször már kint az udvaron szoktunk megtartani. Ezután pedig a délutáni kézműveskedés kezdődik. Táborainknál többfél tematika van, a kézműves foglalkozásokat az óra témájához és a gyerekek életkorához szoktuk igazítani. A kézműveskedés azt a célt (is) szolgálja, hogy az adott témával ne csak elméleti, hanem gyakorlati síkon is megismerkedjenek. Ezzel párhuzamosan rengeteg más játékkal is készülünk, melyekkel folyamatosan lehet játszani, egészen a hazamenetelig. Vannak célbadobós játékaink, csapatversenyben játszható játékaink, de aki a nyugisabb tevékenységet kedveli azoknak szoktunk vinni vasalható gyöngyöt, színespapírokat, ollót, ragasztót (még glittereset is 🫣) és teljes mértékben rájuk és a végtelen fantáziájukra hagyjuk, hogy mit készítenek 😊 Délután az uzsonnát mindig kint esszük meg, amolyan piknikezés formájában, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a legunalmasabb része a délutánnak, melyen a gyerekek igyekeznek hipersebességgel túlesni. És így ér véget a napunk is, ezután már csak a hazamenetel van és a pihenés a következő napra.
2023-ban öt alkalommal várjuk az 4-14 éves korosztály tagjait:
– Június 26 – 30
– Július 17-21
– Július 31- augusztus 4
– Augusztus 7- 11
– Augusztus 14-18
A tábor ára idén 65.000 Ft (testvéreknek a 2.gyermek díjából 10% kedvezmény), Early Bird ár: 62.000 Ft (kedvezményes árat ajánlunk azoknak, akik április 30-ig jelentkeznek és befizetik a foglalót, mely 30.000 Ft, A fennmaradó összeget pedig 2023. május 31.-ig kell befizetni). Az ár tartalmazza:
– napi 3X étkezés
– a külsős helyszíneken a belépő ára
– kézműves foglalkozásokhoz a felhasznált anyagok
– az angolórákhoz a szükséges tananyagok
– biztosítás minden gyermekre
AKCIÓ!
Továbbra is kedvezményt biztosítunk több gyermek beiratása esetén,
valamint több táborba való jelentkezés esetén is.
További kedvezményekről érdeklődj elérhetőségeinken!
Amit kérni szoktunk a szülőktől:
– a gyerekek kényelmes játszóruhában jöjjenek
– legyen mindenkinél egy szett váltóruha, amit bent lehet hagyni egész hétre nálunk
– mindenki hozzon fejfedőt és igény szerint naptejet is
– kulacs is legyen mindenkinél, ezt napközben nálunk van lehetőség újratölteni
A tábor minden alkalommal hatalmas élmény, nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk oktatóknak is, hiszen rengeteg tanórán kívüli kalandban van részünk együtt a gyerekekkel 😊
Akik már voltak az angol táborban
„Az óvodában értesültünk a kőbányai Helen Doron angol tábor lehetőségéről. Mi az óvoda alatt nem jártunk angolra, de ez a nyári angolozási lehetőség felkeltette az érdeklődésem, és kislányom is kedvet kapott. Mindennap egy új kaland vette kezdetét. Helga, a tábor vezetője közvetlen, kedves stílusával hamar elnyerte Panni bizalmát. Teljesen kezdőként a lányom számos új szót tanult meg a játékos angol tanulások során. A különböző témájú napokon más-más kézműves alkotások születtek, amiket lányom nagy boldogsággal hozott haza. Elmentek játszóházba, ‘nagy és izgalmas’ játszótérre, és a ‘kertben’ piknikeztek mindennap. Az ellátás kiemelkedően jó volt volt, és az éttermi környezet is nagyon tetszett Panninak. Kislányom bánatos volt, amikor véget ért a tábor, nehéz szívvel köszönt el Helgától és a többi segítőtől. ” – Ábrahám Anna, Panna anyukája
© Helen Doron English Budapest X. Kerület – Angol Tábor